A tehetetlen halott
Nagy Imre nem hős, hanem lúzer. Nem kéne mindig a falnak rohanást ünnepelni.
Titkok könyve
A WTC után végre van magyar összeesküvés-elmélet: október 23.
Ellenforradalom és szabadságharc, 2006
A zavargók nem demokraták. Sajnos a leverőik sem.
Szöveges feladat
Szavazhatnánk arról is, adózzunk-e egyáltalán.
Add össze és uralkodj
A csürhe belehajtása a Fidesz-gyűlésbe demokráciaellenes gaztett. Fejeknek kell hullani.
Elkúrtuk '85
1985-ben Mihail Gorbacsov így szólt: elvtársak, elkúrtuk.
Tessék befáradni
Az nem ultimátum, hogy elénekeljük a székely himnuszt. Azt le lehet szarni vidáman.
A varsói vicinális
Ezt bukták. Kormányozni ettől még kell és lehet.
Benne lettek a tévében
Szinte ideális: házhoz jött a fasiszta veszély, inog a köztársaság. Még jó, hogy nem halt bele senki.
Cselekményes pornó
Elkúrták, hazudtak. Történelmi beszéd volt, ráfért erre a kurva országra.
Indul a bakter
Orbán megindulna a kormány ellen, de egy láb nem elég.
Fasiszták tizenkét óránál
A szlovák kormányban fasiszták ülnek, akármi történt Nyitrán épp most.
Kamikaze kormány
Bezárni, kirúgni, eladni. Majd akkor talán nem kell ennyit adózni.
Gumicsizma kell, gumicsizma kell ide
Tarlós egy paraszt, de legalább nem egy nyálcsorgató herceg.
Ne bántsd a magyart!
Szlovákia szopni fog, ha kormányon maradnak a turbószlovákok.
Köpött a maci
Düledezik az MTV. Reméljük, kinyúvad végre.
Moslékország
Combino, ide? Tehervagon, az kell a mindent összehányó magyar prolinak.
A miskároló
Tulajdonképp elkelne a városházán egy barom, aki ráugrik bizonyos szemüvegekre.
Limuzinpüspökök
Most itt az ideje, hogy az egyház is áldozatot vállaljon.
Lesz még lágy kenyér
Naná, hogy rosszabbul élünk. Erre való a ciklus eleje.
Civilveszély
Az évtized vicce: a BKV perel hitelrontásért. Azok a rohadt civilek, ugye.
Túl jón és rosszon
Terroristákkal birkózni egy repülőgépen eleve jó sztori. Ha még igaz is, pláne.
Halál fia
Miért hagyjuk életben azt, aki felgyújt egy másik embert?
Hörgemény
Jönnek megint a Fidesz-dzsekis aktivisták. Elvan a gyerek, ha játszik.
Nem kívánságműsor
Figyelj, öreg, négy évig tied a pálya, az a dolgod, hogy csináljad.
Hajrá, Magyarország, hajrá, Chuck Norris!
Miért ne legyen egy vicces nevű hidunk? Mi legyen, Szent Korona?
Teleferenc
Történelmi beszéd volt. Kérjük, nyugtatózza be valaki Gyurcsány Ferencet.
Rablópandúr
Adózni muszáj sajnos, de még mindig furcsa képzavar, hogy ezt Gyurcsány oktatja.
Hitler emésztése
A náci Németország nem volt pokol, de csak a hősök bírták ki egyenes gerinccel.
Holtsáv
Ha üresen megy a vonat évek óta, akkor oda busz kell. Vagy az se.
Szlovákkérdés
A hatalomra evickélő turbószlovák bolondokkal keményen kell tárgyalni.
Valós számok
Az volna a furcsa, ha nem lenne tandíj. Diploma nem jár mindenkinek. Nincs ingyenebéd.
Buzera
Legyen reformkor és becsületes ország, de akkor legyen előbb becsületes állam.
Lopstop
Mostantól súlya lesz a közpénznek, a tolvajnak meg akár baja is eshet.
Béketábor
Honvédelmi miniszternek jó az akárki is, hát Szekeres Imre is megteszi.
Kaller
Keller László nem gyilkos. És nem is a bírálhatatlan kommunista tanácselnökök díszpéldánya.
Láncos kutya
Végre megkapta a magáét a zsidóbérenc Pokorni! Méghogy holokauszt!
Isten szobra
Ma az ORTT-nek nulla a hitele. Határozatai nevetségesek, a politikai elfogultság mellett ott sompolyog közöttük a gazdasági befolyás.
Turul nélkül soha
A bolondoknak is jár egy Lipótmező, a turbómagyarok is megérdemelnek egy turulnyi helyet.
Liberális minimum
A médiafölény csak üres mítosz. Fideszes üzemi lapból van pont elég.
Szent szar!
A maffia is jól fizet, de annyira nem pofátlan, hogy bejegyeztesse magát egyházként.
A másik orca
Ha Semjén lesz a magyar kereszténydemokrácia, kevesebb lesz itt a katolikus, mint a meleg.
Egy vezér felnőttkora
A következő évek izgalma az lesz, megőrül-e Gyurcsány Ferenc.